TI Blog

 
A törvényben meghatározott kampányra fordítható összeg pártonként 386 millió forint. Ön szerint betartják ezt a költési limitet a pártok?
 
Nem tartják be
Betartják
Nem tudom
 
 
 

 

 

 
 
 
 
Események


Események

A kampány monitorozására fókuszálnak 2010-ben a civilek

A Transparency International és a Freedom House a parlamenti pártoktól érkezett reakciókat követően eldöntötte, hogy a továbbiakban nem kíván részt venni a kampányfinanszírozással kapcsolatos sikertelen egyeztetések folytatásában. A kampányfinanszírozási reformjavaslatot jegyző két civil szervezet jövőre kiemelt figyelemmel követi a pártkampányokat, és nyilvánossághoz fordul, ha finanszírozással kapcsolatos visszaéléseket tapasztal.

Azt követően, hogy a Fidesz nem reagált érdemben a Transparency International és a Freedom House által korábban bemutatott kampányfinanszírozási reformjavaslatra, a két civil szervezet úgy döntött, hogy a továbbiakban nem vesznek részt a pártok közötti egyeztetésekben – közölte a két szervezet szerdán. Mint ismert, a Transparency International és a Freedom House október 8-án mutatta be a nyilvánosság számára a kampányfinanszírozás reformját szolgáló törvényjavaslatot, melyet részben korábbi javaslatokból állítottak össze. A kezdeményezés célkitűzéseit Sólyom László köztársasági elnök is támogatja.

A módosítás célja, hogy megszüntesse a jelenlegi törvény által megszabott, képviselőjelöltenként költhető egymilliós limit és a tényleges költések közötti - gyakran 10-szeres – különbséget. A politikai korrupció megszüntetésére és az átláthatóságra törekvő javaslat bevezetné a kampányszámla intézményét is, melyet az Állami Számvevőszék ellenőrizne, és amely az átláthatóság mellett a kampányköltségek jelentős, akár 50%-os csökkentéséhez is hozzájárulna. A törvényjavaslat bemutatását követő napokban az MDF, az MSZP, az SZDSZ nyilvánosan jelezte, hogy kész megszavazni azt az Országgyűlésben. A Fidesz-KdNP a hétvégén saját törvényjavaslatot mutatott be. Mivel a javaslat egyes pontjai választójogi és alkotmányossági kérdéseket vetnek fel, a két szervezet szerint komolyabb szakmai egyeztetést igényelnek, mint amire a jelenlegi helyzetben lehetőség van.

A Freedom House és a Transparency International álláspontja szerint az általuk előkészített javaslat továbbra is lehetőséget kínál a kampányfinanszírozási rendszer átláthatóvá tételére.

Szigorú monitorozásra készülnek

„Bölcs és bátor döntés lett volna a parlamenti pártok részéről, ha a szakmailag egyébként nem kifogásolt civil javaslatot megszavazzák, és ezzel megszüntetik a korrupció melegágyát. Most, hogy ez nem sikerült, nem látjuk értelmét a további egyeztetéseknek, hanem felkészülünk a kampány szigorú monitorozására” – mondta a bejelentés kapcsán Alexa Noémi a Transparency International Magyarország ügyvezetője.

„Sajnáljuk, hogy a pártok végül úgy vágnak neki a 2010-es választásoknak, hogy a jelenleg hatályos szabályozás mellett várhatóan ismét átlépik a törvényben megszabott költési határokat.” – mondta Molnár Bálint. A Freedom House Europe igazgatóhelyettese szerint a várható visszaélések akár alkotmányos és legitimációs problémákat is felvethetnek majd a választásokat követően.

Civil egyeztetés a kampányfinanszírozás reformjáról

A Freedom House Europe és Transparency International Magyarország egyeztetett a parlamenti pártokkal a két szervezet által kidolgozott, a  kampányfinanszírozás reformjáról szóló törvénytervezetről.

 A megbeszélésen megállapodás nem született. Az MDF, az MSZP és az SZDSZ a javaslatot támogatja, ugyanakkor jelezték, hogy a pártfinanszírozás reformja nélkül fél lábon áll. Ennek ellenére, ha szavazásra kerül a sor, támogatni fogják a javaslatot. A Fidesz és a KDNP képviselő e hét péntekre ígérték, hogy megküldik a törvénytervezettel kapcsolatos szakmai kifogásaikat. Minden parlamenti párt egyetértett a kampányszámla intézményének bevezetésében, valamint abban, hogy magánszemélyek esetében 2 m Ft, jogi személyek esetében pedig 5 m Ft legyen a kampányhoz nyújtható támogatás maximális összege.

 
 
A következőkben röviden ismertetjük azokat a kérdéseket, amelyekben további egyeztetések szükségesek. A FH és a TI javaslata 60 napos kampányidőszakot ajánl, a Fidesz és a KDNP a kampányidőszakot 30 napban korlátozná. A gyakorlat azt mutatja, hogy a pártok többszörösen (10-20-30-szorsan) lépik túl a jelenlegi szabályokban meghatározott jelöltenkénti 1 m Ft-os költési korlátot. Figyelembe véve azt az igényt, hogy csökkentsük a választási kampányokkal kapcsolatos kiadásokat, valamint azt, hogy ésszerű módon szabjuk meg a költések felső korlátját, a javaslat jelöltenkénti 1 m Ft-ról 5 m Ft-ra emeli a kampánykiadások összegét. A Fidesz és a KDNP egyelőre nem fejtette ki álláspontját a költési limit emelésének mértékéről. A legnagyobb vitát a politikai hirdetések kereskedelmi médiumokban való korlátozása – esetleg teljes tiltása – körül alakult ki.

A résztvevő pártok és civil szervezetek képviselői megállapodtak abban, hogy folytatják az egyeztetést. A Fidesz és a KDNP e hét péntekig küldi meg szakmai kifogásait a törvénytervezettel kapcsolatban. A Fidesz és a KDNP 2009. november 4-ig ígérte, hogy megküldi álláspontját a) a kampányköltési limit összegéről és b) arról, hogy meg tudnak-e egyezni 45 napos kampányidőszakban.
 

 

Egyeztetésre hívják a civilek a parlamenti pártokat a kampányfinanszírozás reformjáról

A Transparency International és a Freedom House az új kampányfinanszírozási törvényjavaslat közösen elfogadható és megszavazható formájáról tervez tárgyalni a frakcióvezetőkkel

Budapest, 2009. október 19. – Kompromisszumra bírná a parlamenti pártokat a kampányfinanszírozás reformjavaslatairól a törvénytervezetet jegyző Freedom House Europe és a Transparency International Magyarország, ennek érdekében szakmai egyeztetést kezdeményeznek a frakcióvezetőkkel.  

Mint ismert, a Transparency International Magyarország és a Freedom House Europe a kampányfinanszírozási törvény módosítását javasolja azzal a céllal, hogy a 2010-es választásokon a pártok „tiszta lappal” induljanak, és véget érjen a kampányfinanszírozással összefüggő, közismert törvénysértések korszaka. A korábban megismert és kompromisszumos javaslatok alapján szintetizált törvénytervezetet a két civil szervezet október 8-án jutatta el a parlamenti pártokhoz. 

A Freedom House Europe és a Transparency International Magyarország álláspontja szerint a törvénytervezetről csak akkor érdemes szavazni a parlamentben, ha annak tartalmával minden parlamenti párt közösen egyetért. E megegyezést elősegítendő a két szervezet konzultációra hívja a parlamenti párok frakcióvezetőit 2009. október 26-ára.

Semleges területet ajánlanak a civilek  „Örömmel tapasztaltuk, hogy az összes parlamenti párt foglalkozott az általunk megküldött, kampányfinanszírozás megtisztítását célzó törvénytervezettel. Annak érdekében azonban, hogy ez a fontos ügy ne válhasson a napi pártpolitika áldozatává, készek vagyunk egy szakmai egyeztetés formájában „semleges területet” biztosítani a pártoknak a felmerült kérdések tisztázására” – mondta Alexa Noémi, a Transparency International vezetője. 

A Freedom House Europe és a Transparency International Magyarország törvényjavaslata a reklámpiaci realitásokhoz közelítve megemelné az egy jelöltre költhető összeget, 2 hónapra rövidíti a kampányidőszakot, bevezeti a kampányszámla intézményét, és megerősítené az Állami Számvevőszék ellenőrző szerepét. A tervezet korlátozza a magán- és jogi személyek által kampányokra juttatott támogatásokat. A javaslat nem növelné a pártok állami támogatását. 

Molnár Bálint, a Freedom House Europe igazgató-helyettese szerint „az egyeztetés célja a félreértések eloszlatása és a már elfogadott kompromisszumok megerősítése. A kampányfinanszírozási tervezet egyik vitatott pontja a kereskedelmi médiumokban való hirdetések engedélyezése vagy tiltása. Az utóbbi megoldás felvetheti a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását és ezáltal alkotmányossági aggályokat. A két véglet közötti középút megtalálása lesz többek között a hétfői találkozó feladata.” 

A két szervezet vezetői emlékeztetnek arra, hogy amennyiben a pártok a jelenlegi jogszabályok között vágnak neki a 2010-es választásoknak, csak törvénysértő módon tudják a kampányt lebonyolítani, ami alkotmányos, legitimációs aggályokat is felvethet. Mint ismeretes, a kezdeményezés célkitűzéseit a Köztársasági Elnök támogatja. A két szervezet vezetői jelezték, az állampolgárok támogatása legalább ennyire fontos, így mindenkit arra bíztatnak, hogy a www.kepmutatas.hu honlapról küldjön levelet a pártok vezetőinek.


Miért támogatom a TI munkáját?


Márkus Eszter
 

"Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis..."
/József Attila/




Fizetési feltételek>

 
 
 



 

A "K-monitor" - Független Korrupciófigyelő Iroda hírei











Transparency International Magyarország | Levelezési cím: 1072 Budapest, Rákóczi út 42. | Tel: +3670/409-7277 | E-mail: info@transparency.hu
Easyweb