TI Blog

 
Ön hány forint kenő- vagy hálapénzt fizetett az idén?
 
0-10.000 Ft között
10.000-50.000 Ft között
50.000 Ft felett
Nem fizettem
 
 
 

 
 
 
 
OECD Progress Report 2010


OECD Progress Report 2010

Magyarország gyenge minősítést kapott a külföldiek megvesztegetése elleni OECD Egyezmény végrehajtásáért

Budapest, 2010. július 28.
 
A Transparency International (TI) nemzetközi központja ma hozta nyilvánosságra kutatásának eredményét, mely 36 országban vizsgálta a külföldiek vesztegetését tiltó OECD Egyezmény megvalósulását. A 2010-es Jelentés megállapítja, hogy az aláíró országok kevesebb, mint a fele teljesíti az 1999-ben életbe lépett Egyezménnyel kapcsolatos követelményeket.

Az Egyezményt aláíró országoknak még mindig alig ötödére jellemző annak aktív végrehajtása és 20 állam – köztük Magyarország is – alig vagy egyáltalán nem tesz semmit annak érdekében, hogy a magyar befektetőket visszatartsa a külföldi hivatalos személyek megvesztegetésétől, illetve a külföldi befektetőket eltántorítsa a magyarországi közhivatalnokok vesztegetésétől.

A hazai jogi szabályozás sok tekintetben megfelelő, de a Jelentés elmarasztalta Magyarországot a nemzeti hatóságok közötti eredményes koordináció, a megfelelő szakemberképzés, valamint a megvesztegetéses ügyekhez kapcsolódó tájékoztatás hiányosságai miatt. A dokumentum szerint az Egyezmény eredményes végrehajtását akadályozza a közérdekű bejelentők védelmének nem megfelelő szabályozása is.

A Magyarországot érintő konkrét esetek közül a Jelentés kitér a Gripen-botrányra, a Magyar Telekom montenegrói és macedón szerződéseire, illetve foglalkozik a Strabag korrupciógyanús ügyével is. A jelentés megemlíti a MOL tisztázatlan szerepét a horvát Podravka privatizációjában, a Siemens és az Alstom korrupciógyanús ügyeit, valamint kitér a sávolyi MOTO GP versenypálya-projekt leállítása kapcsán elért civil sikerekre.

Alexa Noémi, a TI magyarországi tagozatának ügyvezető igazgatója a Jelentés bemutatása kapcsán kiemelte, hogy „Magyarország az Egyezmény aláírásával vállalta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy feltárja és szankcionálja a külföldi befektetők vesztegetési ügyeit. Sajnálatos, hogy az említett ügyek egyikében sem született megnyugtató, jogerős bírósági ítélet. Ahhoz, hogy a helyzet változzon, Magyarországnak egy szigorúan végrehajtott korrupció-ellenes stratégiára lenne szüksége, mely kiemelten kezeli a közérdekű bejelentők védelmét és megerősíti a nyomozó hatóságokat, hogy képesek legyenek minél több korrupció-gyanús esetet feltárni.”

Az OECD-egyezményről röviden

A világ leggazdagabb exportőr államait tömörítő OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) megvesztegetés elleni Egyezményét 1999-ben 38 ország írta alá azzal a céllal, hogy harcot indítsanak a hivatali személyek megvesztegetése ellen. Magyarországon az Egyezmény 2000. május 31-től hatályos.  A Transparency International folyamatosan követi az Egyezmény céljainak megvalósulását, munkájáról évről-évre jelentést tesz közzé.

Ha a közleménnyel kapcsolatban további kérdése van, keresse Tausz Pétert,a Transparency International munkatársát a peter.tausz@transparency.hu e-mail címen, illetve a 06 70 421 5191-es telefonszámon.
 

Nemzetközi sajtómegjelenés:

Group Reports Progress Fighting Corporate Bribery
The New York Times - 2010. 07.28.

Transparency International Rips OECD Anti-Bribery Enforcement
The Wall Street Journal - 2010.07.28.
 

Az oldalhoz kapcsolódó dokumentumok:

Efforts to curb foreign bribery remain inadequate (83.29 kB)
2010-07-27

OECD Progress Report 2010 (441.47 kB)
2010-07-28


Miért támogatom a TI munkáját?


Böszörményi Nagy Gergely, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
 

Magyarország megújítását a szemléletformálással érdemes kezdeni. A Transparency International vezető szerepet játszik ebben. Büszke vagyok rá, ha segíthetem a munkájukat.




Fizetési feltételek>

 
 
 
  

A "K-monitor" - Független Korrupciófigyelő Iroda hírei





 






 

Transparency International Magyarország | Levelezési cím: 1072 Budapest, Rákóczi út 42. | Tel: +361/269-9534, +361/269-9535 | E-mail: info@transparency.hu
Easyweb