
Nemzetközi Egyezmények Monitorozása
A ma létező korrupcióellenes egyezmények és eszközök azt a kilencvenes évek elején létrejött nemzetközi egyetértést tükrözik, amely felismerte, hogy a korrupció egy korrupció világméretű és határokon átnyúló, fontos probléma, amelynek megoldásához magas szintű politikai elkötelezettség nemzetközi színtéren egyeztetett megoldások szükségesek. A dokumentumok mindegyike nemzetközi vagy regionális elvárások keretrendszerét álltja fel, nemzeti szabályozást ír elő és elősegíti a nemzetközi együttműködést. Némelyik szelektív megközelítést alkalmaz, és csak a probléma bizonyos elemeit célozza, míg mások átfogó megoldást szorgalmaznak, és magukban foglalják a prevenciót, a szankciók rendszerét, a pénzmosás elleni nemzetközi harcot és a korrupció eredményeként megszerzett javak visszajuttatását, illetve az aláíró államok számára juttatandó segítség módját is. A legfrissebb egyezmény, a 2003. évi ENSZ Egyezmény a Korrupció Ellen, egyben a legátfogóbb is.
Bármennyire jelentősek is ezek a lépések, az egyezmények csak akkor segítik valóban a korrupció visszaszorítását, ha elfogadásuk után a részes országok valódi erőfeszítéseket tesznek a jogi szabályozás gyakorlatba átültetésére. Az egyezmény aláírásában megnyilvánuló politikai akarat és reform lehetőségének kihasználása a kormányok, a civil társadalom, a vállalati szektor és a nemzetközi intézmények aktív szerepvállalásán múlik. A legelkötelezettebb kormányoknak bátorítani és támogatni kell azokat az országokat, amelyek lassabban, kevéssé lelkesen vagy gyenge forrásokkal kapcsolódnak be a folyamatba. A civil társadalom nyomást kell, hogy gyakoroljon a kormányokra annak érdekében, hogy az egyezmények elfogadása kormányzati prioritássá váljon, majd hogy az egyezmények követelményeit élettel töltsék meg, és végül, hogy az egyezmények betartásáról elszámoltassák a nemzeti kormányokat. A nemzetközi szervezetek pedig sokat tehetnek azért, hogy az egyezmények a figyelem középpontjába kerüljenek (és ott is maradjanak) és egyben fórumként szolgálhatnak a korrupció elleni közdelem terén történő előrelépés megvitatására.
A Transparency International magyarországi munkacsoportja 2006-ban részt vett az OECD Egyezmény végrehajtásának monitorozásában. A Transparency International értékelte, hogy az egyes részes államokban mennyire tartják be az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamai 1997. november 21-én elfogadott - a külföldi hivatalos személyek megvesztegetése elleni küzdelemről szóló - Egyezményében foglalt szabályokat. Munkacsoportunk tagjai a Magyarországra vonatkozó adatokat szolgáltatták. Megvesztegetési esetek jelentése Az OECD Egyezmény részes államaiban működő, a korrupciós esetek jelentésének helyet adó folyamatok, intézmények és honlapok Transparency International által fenntartott adatbázisához járultunk hozzá.
Miért támogatom a TI munkáját?
|
 Böszörményi Nagy Gergely, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
|
| |
 |
Magyarország megújítását a szemléletformálással érdemes kezdeni. A Transparency International vezető szerepet játszik ebben. Büszke vagyok rá, ha segíthetem a munkájukat.
|