LOBBI ÉS FORGÓAJTÓ

A lobbizás olyan tevékenység, amellyel érdekcsoportok a kormány, jogalkotók vagy szabályozó hatóságok döntéseit igyekeznek befolyásolni. Fontos leszögezni, hogy a lobbizás vagy érdekérvényesítés a demokratikus folyamatok központi és legitim eleme. A lobbizás lehetővé teszi az érdekcsoportok számára, hogy megértsék, nyomon kövessék és formálják a jogszabályalkotás és egyéb szabályzatok megszületésének menetét. Ez a tevékenység, amennyiben integritás és átláthatóság jellemzi, pozitív hatással lehet a politika-alkotásra. Ugyanakkor az érdekcsoportok rendelkezésére álló források és információk, illetve az üzleti szektor és jogalkotók között kialakuló szoros kapcsolat tisztességtelen befolyásgyakorláshoz vezethet, ami jelentősen megnöveli a korrupciós kockázatokat. A lobbizás helyzete és szabályozása című kutatás célja, hogy áttekintse a rendelkezésre álló nemzetközi példákat, illetve a magyar üzletemberekkel, jogalkotókkal és jogalkalmazókkal, érdekérvényesítéssel foglalkozó szakemberekkel készített mélyinterjúk alapján képet kapjunk arról, hogy Magyarországon jelenleg hogyan működik az érdekérvényesítés.

A „forgóajtó” kifejezés a korrupció elleni fellépés során azt a jelenséget jelenti, amikor egyes ágazatokon belül, többnyire vezető beosztású munkatársak, az állami és a magánszektor között váltanak munkahelyet. Bár természetes jelenség minden nyitott társadalomban, hogy a közszektor és a versenyszféra között átjárás van, ennek a mozgásnak egyéni, szervezeti és társadalmi szinten is vannak előnyei és kockázatai is. A nyilvánosság gyakran szembesül a forgóajtó mozgása kapcsán összeférhetetlen helyzetekkel, vagy éppen korrupciós jelenségekkel.

A Transparency International 2012 tavaszán megjelent Nemzeti Integritás Tanulmánya Magyarországon több intézmény tekintetében is az egyik legkiemelkedőbb problémaként azonosította a lobbitörvény, valamint a forgóajtó-szabályozás hiányát. Ezért a Transparency International a lobbitevékenységek és a forgóajtó jelenség feltárását, átláthatóvá és számonkérhetővé tételét, valamint a vonatkozó jogszabályok megalkotását egyaránt a korrupció elleni fellépés alapvető elemeinek tekinti.

HÍREINK

A lobbi szabályozás elengedhetetlen lenne a korrupció elleni küzdelemben

2012-11-28 16:30:46
A lobbi tevékenység szabályozásával kapcsolatban nem szándékozik a kormány új jogszabályt alkotni - mondta el Rétvári Bence államtitkár a Transparency International által szervezett Vállalati Támogatói Fórumon. Alexa Noémi ügyvezető igazgató azonban kiemelte, hogy a lobbizás és érdekérvényesítés a demokratikus folyamatok központi eleme.

Veszedelmes viszonyok a köz- és a magánszektor között

2012-06-21 09:47:09
Kellő szabályozás híján hivatallal való visszaélések, nyerészkedés és illetéktelen befolyásolás táptalaja lehet az, amikor közhivatalnokok magánszektorban vagy üzletemberek a közigazgatásban folytatják karrierjüket – derül ki a Transparency International Magyarország tanulmányából.



  Támogassa Ön is a korrupció elleni küzdelmet
  adója1%-ával. 
Adószámunk: 18192744-1-42

 

 

Címkefelhő