Rejtett aknákra terelné vetélytársait a FideszSaját magán is eret vágna a Fidesz az új kampányfinanszírozási törvénnyel, amely 585 millióval kevesebb állami támogatást juttatna a kormányzó pártnak. Ám miután a törvénytervezet továbbra sem garantálja a pénzszerzés és a költés átláthatóságát, az új szabályok is megkerülhetők lesznek. Semmi sem tiltja például, hogy „közeli” civilek, vagy a kormány intézményei kampányoljanak a pártok helyett – közpénzből....
Már nem emlékszik Kóka JánosA Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint közel 300 millió forintos vagyoni hátrány érhette a MÁV-ot egy 2006-ban vonatbeszerzésre megkötött szerződés következtében....
Támadják az Apple adózási technikáitAz amerikai szenátus az Apple-t támadja, amiért a cég az elmúlt 4 évben összesen 74 milliárd dollár nyeresége után nem fizetett adót különböző adóoptimalizálási technikák révén....
A bíróságra került a Politovszkaja-gyilkosságBíróságra került az ismert ellenzéki újságírónő, Anna Politkovszkaja meggyilkolásának ügye, amelyben öt ember ellen emeltek vádat - közölte kedden Vlagyimir Markin, a Szövetségi Nyomozó Bizottság szóvivője....
OffshoreLeaks: A strómanok titokzatos világaAz offshore cégek árnyékvilágában strómanok ezrei kínálják szolgáltatásaikat csalóknak, diktátoroknak és kémeknek, akik valós kilétüket fedik el a segítségükkel. OffshoreLeaks, harmadik rész....
FBI Budapesten: Tarlósék topnyomozóiInformációink szerint egy elit 30 fős biztonsági igazgatóság dolgozik 2010 óta a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt-nél....
"Elkötelezett jobboldalinak kell lenni" – itt a hangfelvétel a trafikmutyirólMár az ügyészségnél van az a hangfelvétel, amely bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról. A hatóságnak a hét végéig kell döntenie, elindítja-e a nyomozást a trafikmutyi ügyében. A hangfelvételből bemutatunk néhány részletet, az érzékeny személyes adatok nélkül....
Prisztás-ügy: vagy a koronatanú hazudott, vagy rosszul nyomoztakA kecskeméti maffiaperben 12 évre elítélt, ám annak letöltése előtt szabadult, Portik Tamásra terhelő vallomást tett Radnai László meghallgatásával folytatódott a Prisztás-gyilkosság tárgyalása kedden. Amennyiben a férfi igazat mond, úgy a vádlottak padjáról még hárman hiányoznak, ha nem, akkor az egész eljárás törvényessége megkérdőjeleződik. A megölt Prisztás József lánya szerint őt az apja élettársa, nem pedig Portik Tamás irányításával fosztották meg az örökségétől....
Újságírókra vallott RadnaiA televíziós újságíró Juszt László, illetve Fekete Gy. Attila, a Népszabadság bűnügyi szakírója az a két újságíró, akik szerepelnek a Portik-perben tanúskodó Radnai László vallomásában....
Továbbra is Vizó az úr…Ecstasy tablettát kétezer, speedet háromezer forintért árultak a tavaly botrányok kíséretében bezárt Hajógyári-sziget szórakozóhelyein a hét végén....
Csaknem félmilliárd lehet a MÁV káraHárom MÁV-ügylet miatt tett büntetőfeljelentést a Legfőbb Ügyészségen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. A Kehi szerint a kormányváltás előtti, MÁV-vezetők által aláírt szerződések csaknem félmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozhattak a társaságnak....
6,4 milliárdot költöttek két év alatt a frakciókA 444.hu kikérte és megkapta az országgyűléstől a parlamenti frakciók által 2011-2013 között kötött 1542 darab, 5 millió forint alatti szerződés listáját, melynek érdekességeiről a múlt héten bőven beszámoltak....
Ha közalkalmazott vagy, folyamatosan megfigyelhetnekGeorge Orwell 1984 című regényének felolvasásával tiltakoznak a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályairól szóló törvény ellen az Alktomány nem játék csoport tagjai a Belügyminisztérium épülete előtt....
Milliókat fizetnek ki a sleppnek tanácsokért a frakciókAz ATV Start vendége M. László Ferenc újságíró, HVG.hu és Ligeti Miklós jogi igazgató, Transparency International Magyarország....
Transparency International: Mehet tovább a kampánymutyi„A kampányfinanszírozásról szóló, országgyűlési képviselők által benyújtott törvényjavaslat alkalmatlan a politikai kampányok finanszírozását jellemző korrupció felszámolására.” – írja tanulmányában a Transparency International....