TI Blog

 
Ön hány forint kenő- vagy hálapénzt fizetett az idén?
 
0-10.000 Ft között
10.000-50.000 Ft között
50.000 Ft felett
Nem fizettem
 
 
 

  

 
 
 
 
PÁRT- ÉS KAMPÁNY-FINANSZÍROZÁS


 Az MSZP után a Fidesz is átlépte a törvényes költéshatárt

A Transparency International Magyarország, a Freedom House Europe és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet által közösen jegyzett www.kepmutatas.hu oldalon megjelent adatok szerint a 2010-es parlamenti választások első fordulója előtt két nappal mind az MSZP, mind pedig a Fidesz többet költöttek kampányaikra a törvényben engedélyezettnél. A civil szervezetek becslései alapján az MSZP eddig 650 millió 940 ezer forintot, míg a Fidesz 475 millió 619 ezer forintot költött, szemben a törvényben engedélyezett 386 millióval.

A három civil szervezet az év eleje óta kíséri figyelemmel a pártok kampányait. Akciójuk célja, hogy a közvélemény az eddigieknél pontosabb képet kaphasson a választási kampányok valódi költségeiről, ezzel is demonstrálva, hogy a jelenlegi törvényi szabályozás korrupciót generál és nem szolgálja a kampányok, és az abban résztvevő pártok pénzügyeinek átláthatóságát.

„Egyátalán nem meglepő, hogy a két nagy párt már az első forduló előtt átlépte a törvényben engedélyezett költési plafont” - mondta Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország ügyvezetője. Hozzátette, hogy bár az idei kampány lényegesen olcsóbbnak ígérkezik, mint a 2006-os, az országos kampányt folytató pártok számára gyakorlatilag lehetetlen a törvényileg engedélyezett összegből hatékony korteshadjáratot folytatni.

Molnár Bálint, a Freedom House Europe igazgatója szerint a pártok kampányköltései teljességükben majd csak május végén lesznek láthatóak, mivel a reklámköltések összesítése nagyjából egy hónapos csúszással történik. „Nem lennék meglepve, ha végleges összegek a nagy pártoknál a milliárdos nagyságrendet közelítenék, vagy azt akár jelentősen meg is haladnák” - mondta Molnár, kiemelve, hogy a jelenelegi adatok még nem tartalmazzák a pártok márciusi reklámköltéseit sem, pedig ezek a költségek a kampányok legnagyobb tételei. A két nagy párton kívül valószínűsíthető, hogy a Jobbik és az MDF is átlépik majd a 386 milliós plafont a végső összesítéskor.

A három civil szervezet által jegyzett, elsősorban a kampányok költségeinek felmérésére koncentráló projekt célja az, hogy végre teljesebb képet kaphasson minden választó a politikai pártok kampányainak működéséről és azok valós költségeiről. A szervezetek bíznak abban, hogy a szilárd módszertani alapokra épülő és a kampányokkal egyidőben zajló elemző munkájuk nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy a jövőben a párt- és kampányfinanszírozás reformjáról szóló vita kiszabadulhasson a képmutató, a politikai rendszer működtetéséhez szükséges valódi költségeket letagadó politikai retorika fogságából. Csak így képzelhető el, hogy a jelenlegi tarthatatlan gyakorlat utat engedjen egy szakmai alapokon nyugvó, az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot valóban megteremtő rendszernek.

(A kampánymonitor módszertanáról itt olvashatnak.)

 

A kampány monitorozására fókuszálnak 2010-ben a civilek

A Transparency International és a Freedom House a parlamenti pártoktól érkezett reakciókat követően eldöntötte, hogy a továbbiakban nem kíván részt venni a kampányfinanszírozással kapcsolatos sikertelen egyeztetések folytatásában. A kampányfinanszírozási reformjavaslatot jegyző két civil szervezet jövőre kiemelt figyelemmel követi a pártkampányokat, és nyilvánossághoz fordul, ha finanszírozással kapcsolatos visszaéléseket tapasztal.

Azt követően, hogy a Fidesz nem reagált érdemben a Transparency International és a Freedom House által korábban bemutatott kampányfinanszírozási reformjavaslatra, a két civil szervezet úgy döntött, hogy a továbbiakban nem vesznek részt a pártok közötti egyeztetésekben – közölte a két szervezet szerdán. Mint ismert, a Transparency International és a Freedom House október 8-án mutatta be a nyilvánosság számára a kampányfinanszírozás reformját szolgáló törvényjavaslatot, melyet részben korábbi javaslatokból állítottak össze. A kezdeményezés célkitűzéseit Sólyom László köztársasági elnök is támogatja.

A módosítás célja, hogy megszüntesse a jelenlegi törvény által megszabott, képviselőjelöltenként költhető egymilliós limit és a tényleges költések közötti - gyakran 10-szeres – különbséget. A politikai korrupció megszüntetésére és az átláthatóságra törekvő javaslat bevezetné a kampányszámla intézményét is, melyet az Állami Számvevőszék ellenőrizne, és amely az átláthatóság mellett a kampányköltségek jelentős, akár 50%-os csökkentéséhez is hozzájárulna. A törvényjavaslat bemutatását követő napokban az MDF, az MSZP, az SZDSZ nyilvánosan jelezte, hogy kész megszavazni azt az Országgyűlésben. A Fidesz-KdNP a hétvégén saját törvényjavaslatot mutatott be. Mivel a javaslat egyes pontjai választójogi és alkotmányossági kérdéseket vetnek fel, a két szervezet szerint komolyabb szakmai egyeztetést igényelnek, mint amire a jelenlegi helyzetben lehetőség van.

A Freedom House és a Transparency International álláspontja szerint az általuk előkészített javaslat továbbra is lehetőséget kínál a kampányfinanszírozási rendszer átláthatóvá tételére.

Szigorú monitorozásra készülnek

„Bölcs és bátor döntés lett volna a parlamenti pártok részéről, ha a szakmailag egyébként nem kifogásolt civil javaslatot megszavazzák, és ezzel megszüntetik a korrupció melegágyát. Most, hogy ez nem sikerült, nem látjuk értelmét a további egyeztetéseknek, hanem felkészülünk a kampány szigorú monitorozására” – mondta a bejelentés kapcsán Alexa Noémi a Transparency International Magyarország ügyvezetője.

„Sajnáljuk, hogy a pártok végül úgy vágnak neki a 2010-es választásoknak, hogy a jelenleg hatályos szabályozás mellett várhatóan ismét átlépik a törvényben megszabott költési határokat.” – mondta Molnár Bálint. A Freedom House Europe igazgatóhelyettese szerint a várható visszaélések akár alkotmányos és legitimációs problémákat is felvethetnek majd a választásokat követően.

 

Miért támogatom a TI munkáját?


Szabó Márk, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
 

Egy jólműködő demokrácia és piacgazdaság szabad emberek és átlátható intézmények nélkül elképzelhetetlen. A Transparency International működése e célok fontosságát mutatja, munkájukhoz ezért örömmel járulok hozzá.




Fizetési feltételek>

 
 
 
  

A "K-monitor" - Független Korrupciófigyelő Iroda hírei





 






 

Transparency International Magyarország | Levelezési cím: 1072 Budapest, Rákóczi út 42. | Tel: +361/269-9534, +361/269-9535 | E-mail: info@transparency.hu
Easyweb