TI Blog

 
Ön hány forint kenő- vagy hálapénzt fizetett az idén?
 
0-10.000 Ft között
10.000-50.000 Ft között
50.000 Ft felett
Nem fizettem
 
 
 

  

 
 
 
 
Események


Események

 

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A Transparency International igazságszolgáltatási reformot sürget:
átláthatóbb és elszámoltathatóbb bírósági rendszerre van szükség

2010. június 21
.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács mai rendkívüli ülésén a Transparency International ismertette a bírósági rendszer reformjával kapcsolatos javaslatait. A szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy az 1998-ban létrehozott bírósági rendszer szervezeti függetlensége mellől hiányoznak az átláthatóság és a számonkérhetőség megfelelő garanciái.

A Transparency International (TI) magyarországi szervezete 2007-ben indította el a bíróságok átláthatóságát és számonkérhetőségét elősegítő programját. A program keretében nemzetközi módszertan alapján elemzés készült a hazai helyzetről, és ezt követően a TI elkészítette javaslatcsomagját a bírósági rendszer reformjára. A TI ajánlásait az utóbbi két évben különböző fórumokon mintegy ezer bíróval vitatta meg. A korrupcióellenes szervezet az Országos Igazságszolgáltatási Tanács mai ülésén mutatta be ajánlásait, melyek a bírák észrevételeit is tartalmazta.

„A bírósági szervezet és a bírák tevékenységének átláthatósága iránti igényt különösen hangsúlyossá teszi az a tény, hogy a hatalommegosztás rendszerében a bírói hatalom gyakorlását a többi hatalmi ág csak nagyon szerény mértékben tudja a fékek és ellensúlyok eszközeivel befolyásolni” – mondta Alexa Noémi a TI ügyvezető igazgatója. „Ezért a bírói hatalom igazi korlátja a nyilvánosság, és az abban rejlő elszámoltathatóság” – tette hozzá a társadalmi szervezet vezetője és reményét fejezte ki, hogy az OIT Hivatalában készülő reformcsomag előkészítésénél figyelembe veszik a TI széleskörű szakértői egyeztetéseken alapuló javaslatait. Az ügyvezető szerint a javasolt változtatások bevezetésével nőni fog a bíróságok és a bírák tekintélye és javulhat az igazságszolgáltatásba vetett bizalom.

A Transparency International szervezeti és eljárásrendi változtatási javaslatai:

Bírói kinevezések és előmenetel
·    Országosan egységes, egyértelmű, világos, normatív, nyilvános, és ellenőrizhető követelményrendszert kell kialakítani a bírósági fogalmazók felvételénél;
·    Objektív, pártatlan, külső befolyástól mentes felvételi eljárás biztosítása, eredmények megismerhetősége;
·    Pszichológiai alkalmassági kritériumok felülvizsgálata, a bírói pályaalkalmasság speciális kritériumainak meghatározása és vizsgálata; az alkalmas, jó bíró tulajdonságainak megfogalmazása;
·    A bírák és az igazgatási vezetők teljesítményének objektív és átlátható méréséhez szükséges eszközök (nem csak az ügyek száma alapján) megteremtése;
·    Országosan egységes, egyértelmű, világos, normatív, nyilvános, és ellenőrizhető követelmények megfogalmazása a bíróvá váláshoz és az előmenetelhez;
·    Olyan előmeneteli rendszer megteremtése, amely nem csak az igazgatási tevékenységben való részvételt, illetve a bírósági szintek közti előrelépést, hanem egy adott ügycsoport azonos bírósági szintjén végzett folyamatos magas színvonalú ítélkező munkát is értékeli.

Bírói munkafeltételek
·    Munkavégzés technikai feltételeinek megteremtése, ahol ez hiányzik
·    Iratkezelés elektronizálása minél szélesebb körben;
·    Bírák egyenlő munkaterhelésének biztosítása;
·    Országosan egységes, súlyozott, automatikus szignálási rend bevezetése, költségcsökkentő hatással;
·    Bírák adminisztratív típusú munkaterhének csökkentése; elegendő számú kompetens segítő személyzet biztosítása;
·    Kötelező, kreditrendszerű képzés bevezetése; a jogi képzéseken túl etikai, korrupcióellenes és antidiszkriminációs elemekkel.

Számonkérhetőség és fegyelmi szabályok

·    Bírósági etikai kódex felülvizsgálata;
·    Független panaszbejelentő rendszerek létrehozása;
·    Panaszok kivizsgálásának biztosítása;
·    Pártatlan és nyilvános mechanizmus kiépítése az eljárások indokolatlan elhúzódásának, és a téves ítéletekhez vezető folyamatoknak kivizsgálására. A civil és szakmai kontroll intézményesítése, a tapasztalatok felhasználása az igazgatásban.

Átláthatóság
·    OIT jegyzőkönyveinek nyilvánosságra hozatala;
·    OIT tagság, megyei elnöki, elnökhelyettesi pozíciók újraválaszthatóságának korlátozása vagy OIT tagjaiból kizárni azokat a bírósági vezetőket, akiket az OIT ellenőrizni hivatott;
·    Törvényt alkotni az igazságügyi tájékoztatásról, amely előírja a nagyobb nyitottságot, javít a tárgyalások nyilvánosságán, a bírósági iratok kutathatóságán, és a szervezeti viszonyok átláthatóságát;
·    A közigazgatásban az elmúlt évtizedben bevezetett ügyfélbarát szemléletmód, és gyakorlat minél szélesebbkörű bevezetése az igazságszolgáltatásban. A bíróságok egységes ügyfél-tájékoztatási és ügyfélfogadási rendszerének kialakítása és azok folyamatos ellenőrzése;
·    Tárgyalások nyilvánosságának biztosítása;
·    Bírósági szóvivő intézményének bevezetése.

Eljárásrendi javaslatok
·    Az egyszerűsített eljárás alkalmazásának kibővítése. A büntető ügyekben az egyszerűsítést és gyorsítást eredményező különeljárások alkalmazását előnyben kell részesíteni. Büntető ügyekben azoknak az eljárásoknak, amelyek jelenleg még az ügyész részvétele nélkül zajlanak minél szélesebb körét egyszerűsített eljárásokkal kellene felváltani. Ugyanakkor garanciális szempontból biztosítani kell a terhelt számára a tárgyalás kérésének jogát, illetve a sértett számára is, a pótmagánvádlóként való fellépés lehetőségét;
·    Mind a polgári-, mind a büntető eljárási törvényekben be kell vezetni a hatóságok számára kötelező határidőket, és azok elmulasztásához jogkövetkezményt kell fűzni;
·    Meg kell oldani a sok vádlottas, nagy terjedelmű bizonyítást igénylő úgynevezett „megaügyek” kezelését, akár a garanciákat biztosítva, speciális hatásköri és illetékességi szabályokkal, speciális eljárási rendben lefolytatandó eljárások szabályozásával;
·    A büntető ügyekben megfontolandó a kétszintű objektív nyomozási határidő bevezetése: a jelenlegi nyomozási határidőt fenntartják például az öt évnél súlyosabban fenyegetett ügyekre, míg az ennél kisebb súlyú ügyekben rövidebb nyomozási határidőt szabnak.

Záró fórum az átláthatóbb igazságszolgáltatásról

Végéhez ért a Transparency International Magyarország országos roadshow-ja, melynek témája a bíróságok átláthatósága, illetve megítélése volt.
Budapest, 2010. március 18. – „Igazságszolgáltatási reformintézkedések” címmel záró kerekasztal-beszélgetést szervezett a Transparency International Magyarország és a Fővárosi Bíróság a bíróságok átlátható működéséért. A bíróságokon kiemelkedően fontos transzparencia témakörét az előadók és a résztvevők több oldalról közelítették meg, a bírák számonkérhetőségétől a bírósági működés nyilvánosságán át a bíróságok megítéléséig.

A Debreceni, a Győri, illetve a Fővárosi Ítélőtáblával közösen szervezett találkozókhoz hasonlóan a Fővárosi Bíróság vezetőivel történt egyeztetésen is az igazságszolgáltatási reform ismert kutatói, Hack Péter, Fleck Zoltán és Navratil Szonja tartottak rövid vitaindítókat, mellyel a fórumon résztvevő vezető bírákat kérték fel együttgondolkodásra.

A szakértők egyetértettek abban, hogy a bíróságok hatékonyabb és átláthatóbb működése javulást idézne elő az igazságszolgáltatási intézmények munkájának hitelességében és gyorsaságában, hosszú távon pedig visszaállítaná a bíróságokba vetett, megcsappant bizalmat.

Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója kiemelte: "A bírákkal folytatott egyeztetések azt mutatják, hogy a bíróságokról kialakult kép valószínűleg rosszabb, mint a valóság, így a bíráknak és a társadalomnak egyaránt érdeke, hogy több információval rendelkezzünk az igazságszolgáltatási rendszerről. Mindehhez elengedhetetlen a bíróságok szervezeti reformja, az átláthatóság és a számonkérhetőség erősítésével, ugyanakkor a jelenlegi jogszabályi keretek között is lehetséges lenne előrelépést elérni a nyilvánosság terén."

 

 

 Budapesti fórum az átláthatóbb igazságszolgáltatásról


„Igazságszolgáltatási Reformintézkedések” címmel kerekasztal-beszélgetést szervezett a Transparency International Magyarország és a Fővárosi Ítélőtábla a bíróságok átlátható működéséért. A bíróságokon kiemelkedően fontos transzparencia témakörét az előadók és a résztvevők több oldalról közelítették meg, a bírák számonkérhetőségétől a bírósági működés nyilvánosságán át a bíróságok megítéléséig.

A Transparency International Magyarország vezetője, Alexa Noémi kiemelte, hogy az igazságszolgáltatási szektor kiemelten fontos a tiszta közélet megteremtése szempontjából, ezért ennek átláthatóbbá tétele a teljes magyar intézményrendszerbe vetett hitet megerősítené.
 
 
foto: STOP/Szokolay László
 fotó:STOP/Szokolay László
 
Győr és Debrecen után kedden Budapesten is megrendezték az „Igazságszolgáltatási Reformintézkedések” nevű kerekasztal-beszélgetést. A Transparency International Magyarország és a Fővárosi Ítélőtábla közös szervezésében megtartott fórum deklarált célja, hogy elősegítse a magyar igazságszolgáltatás átláthatóbbá tételét. A fórumon résztvevő szakértők egyetértettek abban, hogy a bíróságok hatékonyabb és átláthatóbb működése javulást idézne elő az igazságszolgáltatási intézmények munkájának hitelességében és gyorsaságában, hosszú távon pedig visszaállítaná a bíróságokba vetett, megcsappant bizalmat.

Hack Péter, a Transparency International Magyarország Tanácsadó Testületének tagja a bírák függetlenségéről és a bíróságok megítéléséről tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy a bíróságok esélyét a közbizalom adja meg.

A reformokat illetően Lukács Zsuzsanna, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke bevezetőjében hozzátette „Ne csak figyelemmel kísérjük a változásokat, hanem legyünk részesei azoknak.

A konferencia résztvevői a kerekasztal-beszélgetés folyamán kiemelték, hogy véleményük szerint a valóságnak nem megfelelő, negatív kép él a bírákról, amit leginkább a hazai demokratikus intézményrendszer magas korrupciós kockázataival, a média pontatlan és torzító hatásával, valamint a jogegység hiányából fakadó, olykor ellentétes ítéleteknek tulajdonítottak. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy ha a bírák szakmailag kikezdhetetlenek, akkor még hibás döntés esetén sem nem merül fel a korrupció gyanúja.

 

 

Fórum az Igazságszolgáltatási rendszerek átláthatóságáért

A Transparency International Magyarország a Győri Ítélőtáblán igazságszolgáltatási reformintézkedések témában rendezett fórumot, melyen Havasiné Orbán Mária, az Győri Ítélőtábla elnöke is részt vett. A konferencián az igazságszolgáltatási reform ismert kutatói Dr. Hack Péter (ELTE-ÁJK Büntető Eljárásjogi Tanszék), Dr. Fleck Zoltán (ELTE-ÁJK Jogszociológia Tanszék) és dr. Navratil Szonja (Eötvös Károly Intézet) tartottak rövid vitaindítókat, mellyel a fórumon résztvevő bírákat kérték fel együttgondolkodásra.

A megbeszélést a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója, Alexa Noémi moderálta.

Az Igazságszolgáltatási rendszerek átláthatósága című rendezvény célja az volt, hogy konstruktív párbeszéd keretében a résztvevők megismerhessék a régióban tevékenykedő bírák véleményét az igazságszolgáltatás helyzetéről, és a reformjavaslatok kivitelezhetőségéről. A Transparency International célja, hogy a bírák segítségével hiteles képet kapjon a szervezet a bíróságok működéséről, és ezáltal hatékony megoldási javaslatokat tudjanak kidolgozni.

A konferencián Dr. Hack Péter a bírák függetlenségéről és a bíróságok megítéléséről tartott rövid beszédet. A felszólalás után a résztvevők arról beszélgettek, hogy vajon a lakosság bírákról alkotott képe mennyire reális, valamint milyen tényezők okozhatják azt, hogy az emberek többsége negatívan vélekedik a bírákról. A szakmai színvonal mindennek az alapja – állapították meg a résztvevők. Ha a bírák szakmailag kikezdhetetlenek, akkor nem merül fel (még hibás döntés esetén sem) a korrupció gyanúja. A bírák egybehangzó véleménye volt, hogy az átláthatóság növelésével és az ismeretterjesztés erősítésével lehetne javítani a helyzeten, a bírákról kialakított képen.


Dr. Fleck Zoltán a számonkérhetőség fontosságát emelte ki beszédében, valamint a bírák kiválasztási és előmeneteli rendszerének átláthatatlanságáról, a teljesítmény-mérési rendszer működésképtelenségéről beszélt.  Egyértelmű, hogy az igazgatási tevékenység során elkövetett hibáknak nincs következményük, az OIT ezen a téren nem működik hatékonyan. Valamint fontos volna az OIT átláthatóságának növelése is.  

A harmadik téma a nyilvánosság volt, melyet Dr. Navratil Szonja vezetett fel.  Az előadást követő beszélgetésen kiderült, hogy az ítéletek anonim módon történő nyilvánosságra hozatalát mindenki támogatja és a résztvevők úgy vélik, hogy ez lehet az egyik alapja a későbbi szakmai vitáknak, kutatásoknak.

Bíróságok képe a médiában - erről volt szó leghosszabban a konferencián. Nagyon fontos feladat lenne a bírósági szóvívő intézményének fejlesztése. A bíróságok ne csak egy botrányos ügy kapcsán szólaljanak meg, hanem legyenek sokkal nyitottabbak és emberközelibbek.

A résztvevőknek és az előadóknak köszönhetően nagyon jó hangulatú vita bontakozott ki ezen a fórumon, melynek következő állomása 2009. november 24-én Debrecenben lesz. 

(Az esemény az International Bar Association Foundation támogatásával valósult meg.)


Miért támogatom a TI munkáját?


Cserny András
 

Ahol korrupció van, ott nincs tisztesség, ahol pedig nincs tisztesség, ott élet sincs. Ezért örülök, hogy a TI-nál az életért küzdhetek.




Fizetési feltételek>

 
 
 
  

A "K-monitor" - Független Korrupciófigyelő Iroda hírei





 






 

Transparency International Magyarország | Levelezési cím: 1072 Budapest, Rákóczi út 42. | Tel: +361/269-9534, +361/269-9535 | E-mail: info@transparency.hu
Easyweb