Veszedelmes viszonyok a köz- és a magánszektor között

2012-06-21 09:47:09

Kellő szabályozás híján hivatallal való visszaélések, nyerészkedés és illetéktelen befolyásolás táptalaja lehet az, amikor közhivatalnokok magánszektorban vagy üzletemberek a közigazgatásban folytatják karrierjüket – derül ki a Transparency International Magyarország (TI) legutóbbi tanulmányából, melyet a budapesti Holland Nagykövetség támogatásával ma jelentetett meg.

A Transparency International szerint az teljesen természetes, hogy a két szektor között mozgás van, de a nemzetközi korrupcióellenes szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy kockázatokkal kell számolni Magyarországon ezen a téren. Így például a magas beosztású döntéshozó valamely cégnek kedvezve visszaélhet a ráruházott hatalommal, így alapozva meg jövőbeni állását a cégnél. Vagy éppen egy korábban állami tisztséget betöltő személy, aki időközben már egy gazdasági társaság alkalmazottja lett, korábbi kollégáit próbálhatja meg befolyásolni, hogy aktuális munkáltatója számára kedvező döntést hozzanak, például egy közbeszerzésnél vagy engedélyeztetésnél. Ugyanígy kockázat lehet, amikor egy gazdasági terület szabályozásért vagy felügyeletéért felelős hatóság a korábban általa felügyelt cégektől vesz fel döntéshozókat, tanácsadókat és azok korábbi munkáltatójuk érdekei szerint alakítják a jogi szabályozást.

A tanulmány sorra veszi a forgóajtó jelenség okait, a korrupciós kockázatokat, a hazai, külföldi és nemzetközi szabályozásokat, a magyar üzleti környezet sajátosságait és megoldási javaslatokat kínál a közszektor és a magánszektor egyes szereplőinek e terület rendezésére. A tanulmány megállapítja, hogy az üzleti szféra politikának való kiszolgáltatottságára, a kiszámíthatatlan jogalkotásra reagálva születik meg az igény a vállalatok részéről, hogy politikában jártas szakembereket alkalmazzanak.

A forgóajtó jelenséget mindenképpen szabályozni kell, annak érdekében, hogy a közigazgatás ne válhasson egyes magánérdekek kiszolgálójává” – hangsúlyozta Alexa Noémi, a TI ügyvezető igazgatója.

Mivel a Kormány nem régiben elfogadott korrupció megelőzési programja ezzel a jelenséggel csak nagyon érintőlegesen foglalkozik, ezért a TI kész a továbbiakban a korrupcióelleni fellépésért felelős Közigazgatási és Igazgatási Minisztérium munkáját ezen a téren is segíteni és az üzleti szektor szereplőivel a kutatás eredményeit részleteiben is megismertetni.

Dokumentumok



  Támogassa Ön is a korrupció elleni küzdelmet
  adója1%-ával. 
Adószámunk: 18192744-1-42

 

 

Címkefelhő

K-Monitor

Titkokat szivárogtatnál a kormányról? A Dead Drop neked készült!
Egy átláthatatlan, mély, fekete doboz. Aki ide bedob valamit, az biztos lehet benne, hogy nem marad utána nyom. Se a nevét, se az emailcímét, se az IP-címét, se böngészőjének, se operációs rendszerének adatait nem őrzi meg a rendszer....

Fidesz: A baloldaliak maguk is elismerik, hogy korruptak
A Fidesz szerint a baloldali politikusok, így Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc maguk is elismerik nyilatkozataikban, hogy a baloldal korrupt....

Mutyigyározás miatt perli Vágó Gábort a Közgép
Mikroblogján Vágó Gábor LMP-s képviselő arról írt, mentelmi joga felfüggesztését kérték. Az Index megkeresésére a politikus elmondta, a Közgép Zrt. perli becsületsértés miatt, és ebben az ügyben kérik képviselői mentelmi jogának felfüggesztését....

Újságírók, sportolók és celebek a frakciók fizetési listáján
A 444.hu április végén kérte ki az országgyűléstől a frakciók tételes költéseit. Első adatkérésünk után a parlament tisztviselői egyeztetni hívtak, és megállapodtunk, hogy az eredetinél kevesebb adattal is beérjük, hogy ne adjunk teljesíthetetlen feladatot a hivatalnak....

Hol vannak a többiek? Legalább ötvenezren kéne lennünk
Kétszáz-kétszázötvenen gyűltek össze a Trafikkárosultak Egyesülete által szervezett budapesti tüntetésen, ahol a trafikosok új pályázati kiírást követeltek, a kormányt szidták, és elégedetlenkedtek a létszámmal, de legalább a lelkiismeretük tiszta maradt....

Schmitt Pál beletörődött, hogy nem doktor
Törvénytelen és etikailag kifogásolható volt, hogy a Magyar Testnevelési Egyetem doktori címet adott Schmitt Pálnak 1992-ben - ezt állapította meg a jogorvoslati bizottság, amely Schmitt Pál kifogására vizsgálta meg az ügyét. A plágiumbotrány miatt lemondó volt köztársasági elnök a határozatra tekintettel lemondott doktori címéről....

Szeplős fogantatás a Hajdú-Bétnél
A saját szárnyasok etetés híján részben elhullottak, a vágott állatok tárolására szolgáló hűtőház véletlenül kigyulladt...

Szekeres Imre „nagy üzlete”
Különösen nagy értékre elkövetett hűtlen, illetőleg hanyag kezelés gyanúja is felvetődhet a szocialista Szekeres Imre honvédelmi minisztersége idején eladott Üllői úti egyetemi campus ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet....

Feldmájer nepotizmussal vádolja a Mazsihiszt
A zsidó hitközségi szövetség éléről vasárnap eltávolított elnök szerint vannak vitatható ügyek a Mazsihiszben. Szerinte nem etikus, hogy az egyik hitközségi elnök cége nyerte meg a közbeszerzési eljárást a Dohány utcai zsinagóga egyik beruházására. Kifogásolja azt is, hogy egyes Mazsihisz-vezetők feleségei komoly pozíciókat töltenek be a szövetség különböző intézményeinél....

Vádat emeltek Bernie Ecclestone ellen
A müncheni államügyészség vádat emelt a bajor tartományi biróságnál Bernie Ecclestone, a Forma-1 főnöke ellen. A Süddeutsche Zeitung információi szerint a nyomozó hatóság két bűncselekmény elkövetésével vádolja: az egyik egy tisztségviselő megvesztegetése, a másik pedig szintén hűtlen kezelésre való felbujtás....

Titok, ki tervezte meg a nemzeti trafikokat
A nemzeti trafikok az egész országban egyformán fognak kinézni, ehhez 169 oldalas arculati kézikönyvet adott ki a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. Megkérdeztük a céget, hogy kik és mennyiért készítették el az útmutatót, de valódi válaszok helyett csak semmitmondó válaszokat kaptunk....

Megszállta az EU az olajóriások irodáit
Meglepetésszerű ellenőrzést tartott az Európai Bizottság a BP-nél és a Shellnél, hogy kivizsgálja azokat az állításokat, melyek szerint az olajóriások összejátszottak egymással, hogy az árakat manipulálják - írja a Guardian. Tíz éve folyó trükközést gyanítanak....

Bajnait, Gyurcsányt is meghallgatnák a Portik-ügyben
Kocsis Máté kezdeményezi, hogy Szilvásy György volt titokminisztert, valamint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon egykori miniszterelnököket is hallgassa meg a Portik-Labort találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja erről az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülése után tartott sajtótájékoztatóján beszélt....

Hagyó irodavezetője állítja: nem tudott gyanús szerződésekről
Nem tudott a BKV Zrt. és a kommunikációs cégek közötti szerződésekről – ezt mondta Hagyó Miklós irodájának egykori vezetője tanúkénti meghallgatásán kedden a Kecskeméti Törvényszéken....

Trafikügy: Navracsics büntető-feljelentésekre bátorít
Navracsics Tibor kormányfő-helyettes szerint nem szerencsés, ha állami pályázatok során a döntéshozók saját hozzátartozóikat hozzák helyzetbe. A miniszter azt mondta: feljelentést kell tennie annak, aki a trafikpályázatok során hivatali visszaélésre utaló információ birtokába jut....

Hírlevél

Név: *
E-mail: *
hírlevél sajtóközlemények