Nemzeti Integritás Tanulmány 2011

2012-03-08 09:09:08

                                                Magánérdekek fogságában az állam

Mivel a fékek és ellensúlyok rendszere meggyengült, a kontrollintézmények pedig képtelenek a hatalmat korlátozni, magánérdekek érvényesülnek a közérdek helyett. A pártfinanszírozás és az üzleti szektor szembesül a legriasztóbb korrupciós kockázatokkal – hangsúlyozza a Transparency International Magyarország (TI) legutóbbi tanulmányában.

A TI ma bemutatott jelentése kiemeli, hogy a magyarországi fékek és ellensúlyok rendszere meggyengült, ezáltal pedig a vizsgált intézmények integritása is sérült. Még ahol az elfogadott jogszabály megfelelő alapokat is teremt a függetlenséghez, kétséges, hogy az olyan kontrollintézmények, mint az Állami Számvevőszék vagy a bírósági igazgatás új szervei képesek-e befolyástól mentesen működni a gyakorlatban.

A politikai és üzleti elit között fonódó szoros kapcsolatokból eredő korrupciós kockázatok, a kontrollintézmények függetlenségével kapcsolatos rendszeresen hangoztatott kétségek, valamint a jogalkotási folyamat átláthatatlansága együttesen azt jelzik, hogy hazánkban új korrupciós minta rajzolódik ki: az államot befolyásos érdekcsoportok irányítják.

A Nemzeti Integritás Tanulmány (NIS) 13 intézmény és szektor teljesítményét és korrupciós kockázatait értékeli, a politikát és az igazságszolgáltatást éppúgy, mint a médiát és az üzleti szektort. Az integritásrendszer vizsgálatára második alkalommal kerül sor Magyarországon, ezúttal egy 25 európai országban zajló kutatás keretében.


A pártfinanszírozás és az üzleti szektor szembesül a legaggasztóbb korrupciós kockázatokkal

A két NIS pillér, amely a legaggasztóbb korrupciós kockázatokkal szembesül, továbbra is a pártfinanszírozás és az üzleti szektor. A párt- és kampányfinanszírozási szabályok nem biztosítják az átláthatóságot, illetve a számonkérhetőséget, ennek következtében a politikai pártok a működésüket homályos, nem azonosítható forrásokból finanszírozzák.

Az üzleti szektorban a gazdasági válság és a rohamtempóban zajló jogalkotás a korábbiaknál még zűrzavarosabb helyzetet teremtett. A gazdasági társaságok súlyos adminisztrációs terhekkel és kiszámíthatatlan állami beavatkozásokkal szembesülnek. A csődeljárás, a felszámolások, közbeszerzések, valamint a hatósági engedélyek megszerzése rejtenek magukban magas korrupciós kockázatot.

A TI átfogó ajánláslistát állított össze

A legfontosabb lépések közé tartozik a független intézményekre gyakorolt politikai befolyás csökkentése, a párt- és kampányfinanszírozás szigorúbb szabályozása, a közérdekű bejelentők hatékony védelme, és egy valamennyi érintett szektort és intézményt felölelő, átfogó korrupció ellenes program megvalósítása.

„Magyarország gyenge integritásrendszere aláássa a gazdasági stabilitást, és akadályozza a gazdasági szereplők közti bizalom újjáépítésére irányuló erőfeszítéseket. A kormánynak egy rendszerszintű és hatékony korrupció ellenes programot kell megvalósítania a központi közigazgatás integritására összpontosító kezdeményezés mellett.” – hangsúlyozta Alexa Noémi, a TI ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy a korrupció ellenes szervezet kész a kormány munkáját szakmai tapasztalataival, már bizonyított módszerekkel és jó gyakorlatokkal segíteni.

Bővebb információ: NEMZETI INTEGRITÁS TANULMÁNY 2011

NIS

Dokumentumok



  Támogassa Ön is a korrupció elleni küzdelmet
  adója1%-ával. 
Adószámunk: 18192744-1-42

 

 

Címkefelhő

K-Monitor

Sepsi Tibor: Pártfinanszírozás: Maradunk ott, ahol a part szakad
Ennyi lenne, most múlik el az elmúlt évtized legnagyobb lehetősége arra, hogy Magyarországból működő demokrácia legyen....

Csak Schiffer bulizott a jobbosokkal
Jelenléti ívet nem tudtunk szerezni, de körülnéztünk, a Facebookon, ki mit csinált akkor az ellenzékiek közül. Ujhelyi Istvan az elnöki pulpituoson ült kettőig....

Trafikbotrány Fóton is: forgalomlassítással tiltakoztak a mutyi ellen
Többtucatnyian forgalomlassító demonstrációval tiltakoztak a trafikkoncessziók vitatható kiosztása miatt Fóton. A Pest megyei településen a helyi Fidesz-elnök és alpolgármester, Pozderka Gábor fia nyerte a trafikjogokat....

Két trafikot nyert a debreceni alpolgármester testvére
A cívisváros gazdasági ügyekért felelős fideszes alpolgármestere éppen "politikai tanulmányúton" volt, amikor a testvére trafikot nyert. Ezzel magyarázza, hogy neki semmi köze a történtekhez....

Fidesz: tisztább, átláthatóbb és olcsóbb lesz a kampány
A nagyobbik kormánypárt kitart a választási törvény módosítása mellett. A Fidesz szerint az új szabályok életszerűbbek és alkalmazhatóbbak, a pénzmozgások jobban követhetők lesznek....

Első fokon ártatlanok a megvádolt rendőrök
Nem jogerősen fölmentették a közokirat-hamisítás vádja alól azt a két rendőrt, akit még a 2006-os tüntetések kapcsán jelentettek föl....

Adóelkerülésről tárgyalnak az EU-vezetők
Szerdán kora délután elkezdődött az Európai Unió állam- és kormányfőinek brüsszeli, rendkívüli csúcstalálkozója, amelynek témája az energiapolitika, valamint az adóelkerülés, az adócsalás és az agresszív adótervezés elleni fellépés....

Rejtett aknákra terelné vetélytársait a Fidesz
Saját magán is eret vágna a Fidesz az új kampányfinanszírozási törvénnyel, amely 585 millióval kevesebb állami támogatást juttatna a kormányzó pártnak. Ám miután a törvénytervezet továbbra sem garantálja a pénzszerzés és a költés átláthatóságát, az új szabályok is megkerülhetők lesznek. Semmi sem tiltja például, hogy „közeli” civilek, vagy a kormány intézményei kampányoljanak a pártok helyett – közpénzből....

Kampányfinanszírozás - PM: a Fidesz hatalmi érdekeire szabták az indítványt
...

LMP: a földpályázatok és a közbeszerzések nyertesei ne adhassanak támogatást!
Az LMP azt indítványozza, hogy ne vehessenek részt a pártok kampányfinanszírozásában azok, akik a kampányt megelőző öt éven belül állami földpályázaton vagy közbeszerzésen nyertek, illetve érdekeltséggel rendelkeznek offshore cégekben....

Már nem emlékszik Kóka János
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint közel 300 millió forintos vagyoni hátrány érhette a MÁV-ot egy 2006-ban vonatbeszerzésre megkötött szerződés következtében....

Transparency: tisztul a választás, de korrupt marad a kampány
Az átláthatóságért küzdő szervezet üdvözli, hogy fideszes képviselők a civilek kedvére való módosítást nyújtottak be a választási eljárási törvényhez, bár éppen a legkifogásolhatóbb elemet hagyták változatlanul: a külhoni szavazópolgárok névjegyzéke nem lesz nyilvános. A kampányfinanszírozás ügyében azonban semmilyen megnyugtató változást nem hoz a Cser-Palkovicsék által beadott módosító....

Támadják az Apple adózási technikáit
Az amerikai szenátus az Apple-t támadja, amiért a cég az elmúlt 4 évben összesen 74 milliárd dollár nyeresége után nem fizetett adót különböző adóoptimalizálási technikák révén....

Continental: a dolgozóink a cég érdekében pályáztak
A Continental közleményben utasította vissza "a sajtó egyoldalú hisztériakeltését" a dohánygyárhoz köthető trafiknyertesekkel kapcsolatban. A közlemény azonban a sajtó egyetlen megállapítását sem cáfolja, sőt közvetetten alátámasztja azokat. A Contintental szerint dolgozói központi szervezés nélkül, de a dohánygyár érdekében indultak a trafikpályázaton....

Trafikbotrány: esélyük sincs a veszteseknek
Az állam megkötötte a trafiknyertesekkel a szerződéseket, akik, ha kedvük tartja, akár trafikláncokba is szerveződhetnek, pedig ez egyértelműen ellenkezik a törvény deklarált céljával. Eközben sokan ügyészségi vizsgálatért kiáltanak, de a történet jogi oldalát nézve meg kell állapítani: a jelenlegi szabályok szerint a veszteseknek még jogi kapaszkodójuk sem sok maradt. Alkotmányossági problémákat nem találhatnak, és amivel problémájuk lehet, nehezen megfogható: nem voltak pontos feltételek, és többször változtak a játékszabályok is....

Hírlevél

Név: *
E-mail: *
hírlevél sajtóközlemények