Új Ptk.: megismerhetetlenek lesznek a közpénzes szerződések

2012-08-03 11:58:21

A Társaság a Szabadságjogokért, a Transparency International Magyarország, valamint a K-Monitor Közpénzfigyelő Iroda közös levelükben arra kérik Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, lépjen fel azért, hogy az új Polgári Törvénykönyv is a közpénzek átláthatóságát szem előtt tartva szabályozza az üzleti titok fogalmát. A három civil szervezet szerint az új Ptk. jelentősen megnehezítheti a közérdekű adatokhoz való hozzáférést, hiszen az Országgyűlés előtt fekvő javaslat szerint semmi akadálya nem lesz annak, hogy a jövőben az állami és önkormányzati szervezetek valamennyi szerződésükkel és beruházásukkal kapcsolatos kérdést üzleti titokra hivatkozva hárítsanak el.

A Polgári Törvénykönyv jelenleg kimondja, hogy nem minősül üzleti titoknak az állami és az önkormányzati költségvetés, illetve az európai közösségi támogatás felhasználásával, vagy az állami és önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos adat.

Ezt a szabályt azonban a kormány által a Parlament elé benyújtott T/7971. számú javaslat kihagyná az új Ptk-ból. Bár mind az Alaptörvény, mind az információszabadságról szóló törvény utal arra, hogy a fenti adatok közérdekből nyilvánosak, súlyos problémákhoz vezethet, ha hiányzik a Polgári Törvénykönyvből az erre vonatkozó szabályozás: így ugyanis a jogalkalmazók azt hihetik, hogy az új Ptk-ban meghatározott “üzleti titkok” kivételt jelentenek nyilvánosságot biztosító szabályok alól. Ez, azon túl, hogy tovább szűkítheti az átláthatóságot és jelentősen növeli a korrupciós kockázatokat jogértelmezési zavarokat idézhet elő, hiszen ellent mond az Alaptörvény közpénzügyi fejezete rendelkezéseinek. Fennáll a veszélye, hogy a közérdekű adatok megismerése iránt indított polgári perek tucatjai jutnak el alkotmányjogi panasz formájában az Alkotmánybírósághoz.

A három civil szervezet szerint elengedhetetlen, hogy a jelenlegi szabályozáshoz hasonlóan az új Ptk-ba is kerüljön olyan szabály, amely egyértelműen leszögezi, hogy az üzleti titok fogalmába nem érthetőek bele a közpénzekkel és közvagyonnal való gazdálkodásra vonatkozó adatok. Ezért arra kérik a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságának elnökét, hogy gyakorolja törvényben biztosított jogkörét, és tegyen javaslatot a Parlamentnek arra vonatkozóan, hogy az üzleti titok jelenlegi törvényi szabályozása megmaradjon.

Az aláíró szervezetek által elküldött levél alább letölhető.



  Támogassa Ön is a korrupció elleni küzdelmet
  adója1%-ával. 
Adószámunk: 18192744-1-42

 

 

Címkefelhő

K-Monitor

Transparency International: Mehet tovább a kampánymutyi
„A kampányfinanszírozásról szóló, országgyűlési képviselők által benyújtott törvényjavaslat alkalmatlan a politikai kampányok finanszírozását jellemző korrupció felszámolására.” – írja tanulmányában a Transparency International....

Jövőre a pártokon is spórolnak
Nemcsak a választások előtti hónapokra, hanem a teljes 2014-es évre is felfüggeszthetik a pártok állami támogatását – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap számításai szerint ez 2–2,5 milliárd forintos spórolást jelentene a jövő évi költségvetésben....

Titkokat szivárogtatnál a kormányról? A Dead Drop neked készült!
Egy átláthatatlan, mély, fekete doboz. Aki ide bedob valamit, az biztos lehet benne, hogy nem marad utána nyom. Se a nevét, se az emailcímét, se az IP-címét, se böngészőjének, se operációs rendszerének adatait nem őrzi meg a rendszer....

Fidesz: A baloldaliak maguk is elismerik, hogy korruptak
A Fidesz szerint a baloldali politikusok, így Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc maguk is elismerik nyilatkozataikban, hogy a baloldal korrupt....

Mutyigyározás miatt perli Vágó Gábort a Közgép
Mikroblogján Vágó Gábor LMP-s képviselő arról írt, mentelmi joga felfüggesztését kérték. Az Index megkeresésére a politikus elmondta, a Közgép Zrt. perli becsületsértés miatt, és ebben az ügyben kérik képviselői mentelmi jogának felfüggesztését....

Schmitt: „A becsületem helyre állt”
Schmitt Pál volt államfő csütörtökön közleményben kommentálta annak a jogorvoslati eljárásnak az eredményét, amelyet a plágiumbotránya után, a doktori címének visszavonása miatt indított....

Újságírók, sportolók és celebek a frakciók fizetési listáján
A 444.hu április végén kérte ki az országgyűléstől a frakciók tételes költéseit. Első adatkérésünk után a parlament tisztviselői egyeztetni hívtak, és megállapodtunk, hogy az eredetinél kevesebb adattal is beérjük, hogy ne adjunk teljesíthetetlen feladatot a hivatalnak....

Hol vannak a többiek? Legalább ötvenezren kéne lennünk
Kétszáz-kétszázötvenen gyűltek össze a Trafikkárosultak Egyesülete által szervezett budapesti tüntetésen, ahol a trafikosok új pályázati kiírást követeltek, a kormányt szidták, és elégedetlenkedtek a létszámmal, de legalább a lelkiismeretük tiszta maradt....

Schmitt Pál beletörődött, hogy nem doktor
Törvénytelen és etikailag kifogásolható volt, hogy a Magyar Testnevelési Egyetem doktori címet adott Schmitt Pálnak 1992-ben - ezt állapította meg a jogorvoslati bizottság, amely Schmitt Pál kifogására vizsgálta meg az ügyét. A plágiumbotrány miatt lemondó volt köztársasági elnök a határozatra tekintettel lemondott doktori címéről....

Szeplős fogantatás a Hajdú-Bétnél
A saját szárnyasok etetés híján részben elhullottak, a vágott állatok tárolására szolgáló hűtőház véletlenül kigyulladt...

Szekeres Imre „nagy üzlete”
Különösen nagy értékre elkövetett hűtlen, illetőleg hanyag kezelés gyanúja is felvetődhet a szocialista Szekeres Imre honvédelmi minisztersége idején eladott Üllői úti egyetemi campus ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet....

Feldmájer nepotizmussal vádolja a Mazsihiszt
A zsidó hitközségi szövetség éléről vasárnap eltávolított elnök szerint vannak vitatható ügyek a Mazsihiszben. Szerinte nem etikus, hogy az egyik hitközségi elnök cége nyerte meg a közbeszerzési eljárást a Dohány utcai zsinagóga egyik beruházására. Kifogásolja azt is, hogy egyes Mazsihisz-vezetők feleségei komoly pozíciókat töltenek be a szövetség különböző intézményeinél....

Vádat emeltek Bernie Ecclestone ellen
A müncheni államügyészség vádat emelt a bajor tartományi biróságnál Bernie Ecclestone, a Forma-1 főnöke ellen. A Süddeutsche Zeitung információi szerint a nyomozó hatóság két bűncselekmény elkövetésével vádolja: az egyik egy tisztségviselő megvesztegetése, a másik pedig szintén hűtlen kezelésre való felbujtás....

Titok, ki tervezte meg a nemzeti trafikokat
A nemzeti trafikok az egész országban egyformán fognak kinézni, ehhez 169 oldalas arculati kézikönyvet adott ki a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. Megkérdeztük a céget, hogy kik és mennyiért készítették el az útmutatót, de valódi válaszok helyett csak semmitmondó válaszokat kaptunk....

Megszállta az EU az olajóriások irodáit
Meglepetésszerű ellenőrzést tartott az Európai Bizottság a BP-nél és a Shellnél, hogy kivizsgálja azokat az állításokat, melyek szerint az olajóriások összejátszottak egymással, hogy az árakat manipulálják - írja a Guardian. Tíz éve folyó trükközést gyanítanak....

Hírlevél

Név: *
E-mail: *
hírlevél sajtóközlemények