KÖZÉRDEKŰ BEJELENTŐK VÉDELME

A „vészharangokat megkongató” közérdekű bejelentők fontos szerepet játszanak a korrupció leleplezésében, mivel korrupció esetében rendszerint súlyos gond, hogy a cselekmények igen ritkán kerülnek napvilágra, és a tanúk szerepvállalásának (bátorságának) hiányában nehezen bizonyíthatók.

Bejelentések nélkül olyan információk maradhatnak titokban, amelyek elengedhetetlenek az állam és az egyes szervezetek tiszta, átlátható és hatékony működéséhez. A korrupciós ügyekbe keveredő országok, cégek és közigazgatási intézmények elveszíthetik jó hírnevüket és a bizalmat, ezért jóval kevesebb anyagi és erkölcsi veszteség éri az államot és a cégeket, ha a korrupció révén elfolyó pénzekre a közérdekű bejelentők segítségével fény derül.

Közérdekű bejelentő, aki

  • annak érdekében lép fel, hogy másokat érintő kárt előzzön meg,
  • nem saját előnyére cselekszik,
  • a problémát elsősorban a szervezeten belül biztosított keretek között próbálja megoldani,
  • olyan bizonyítékok birtokában van, amelyek alkalmasak a meggyőzésre.


A közérdekű bejelentő tehát olyan személy, aki akár állását is kockáztatja annak érdekében, hogy fényt derítsen olyan visszaélésekre, amelyek az egész társadalmat veszélyeztetik.

A TI a közérdekű bejelentőket védő és a bejelentések megfelelő kivizsgálását elősegítő rendszer kiépítése érdekében több kezdeményezést is indított, amelynek keretében szabályozási koncepció és elemzések készültek. Emellett a TI folyamatosan figyelemmel kísérte a kormány intézkedéseit a témával kapcsolatban, ezekről állásfoglalásaiban fogalmazta meg véleményét.


HÍREINK

A közérdekű bejelentésekről szóló törvényről

2013-05-15 14:51:23
A Transparency International Magyarország megküldte észrevételeit a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak a közérdekű bejelentésekről szóló törvény tervezetéről.

IACC University - 15. Nemzetközi Anti-korrupciós Konferencia

2012-11-03 10:41:48
A 15. Nemzetközi Anti-korrupciós Konferencia Brazíliában kerül megrendezésre. Az idei év nagy újdonsága, hogy a szekciókba egyetemek is bekapcsolódhatnak egy kétirányú élő video adás keretében.

Állásfoglalás a kormányzati korrupcióellenes intézkedésekről

2009-03-20 10:41:38
A Transparency International Magyarország üdvözli a kormány azon kezdeményezését, hogy erős védelmet kíván biztosítani a korrupciós ügyeket feltáró bejelentőknek. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a Közérdekvédelmi Hivatal létrehozása önmagában nem megfelelő eszköz a rendszerszerű korrupció felszámolására.



  Támogassa Ön is a korrupció elleni küzdelmet
  adója1%-ával. 
Adószámunk: 18192744-1-42

 

 

Címkefelhő

Hírlevél

Név: *
E-mail: *
hírlevél sajtóközlemények