Intézményi függetlenség nem működhet személyi függetlenség nélkül

2012-07-03 11:16:24

A Transparency International Magyarország (TI) véleményezte a bírósági törvényeket módosító javaslatot. A szervezet előrelépésnek tartja, hogy a TI korábbi ajánlásai alapján számos rendelkezés korlátozza az OBH elnökének jelenlegi teljhatalmát, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a megválasztás jelenlegi rendszere továbbra is korrupciós kockázatokat rejt magában.

A TI szerint a jogállamiság elveinek megfelelően működő bíróságok nélkül a korrupció elleni fellépés sem lehet hatékony. A 2012. július 2-án zárószavazásra került igazságszolgáltatási törvénymódosítás számos olyan rendelkezést tartalmaz, amely lényeges előrelépést jelent szervezeti szinten a bírói függetlenség és pártatlanság megvalósulásában, amelyeket a TI is üdvözöl.

Ugyanakkor a TI hangsúlyozza, hogy ezek, a korrupciós kockázatok szempontjából is jelentős lépések elengedhetetlenek voltak, mivel a jelenleg hatályban lévő igazságszolgáltatási törvények gyakorlatilag egyetlen személy, az Országos Bírósági Hivatal elnöke kezébe helyezik az összes érdemi igazgatási döntést, ennek ellensúlyozására pedig átfogó intézkedésekre volt szükség.

Az igazságszolgáltatási törvények módosításai tehát a függetlenségi minimumot állítják vissza, előrelépést jelentenek a korábban súlyosan bírált ügy-átszignálási rendszer, a bírák kinevezési és kirendelési eljárásának átláthatósága, valamint az igazságszolgáltatás működésének nyilvánossága szempontjából. A törvénymódosítás számos ponton érdemben korlátozza az OBH elnökének jelenleg szinte teljhatalmát. A TI szerint a módosítások ugyanakkor a személyi szinten fennálló összeférhetetlenség problémáját nem orvosolják.

A korrupcióellenes civil szervezet erős aggályokat fogalmaz meg azzal kapcsolatban, hogy az OBH elnökének megválasztása során a kétharmados többség nem nyújt garanciát arra, hogy az OBH élén egy független és pártatlan személy álljon, ezen a helyzeten a törvénymódosítás lényegében nem változtat. A jogszabályok továbbra sem korlátozzák egyértelműen az elnök megválasztását újabb kilenc évre, ez pedig jelentős korrupciós kockázatot rejt magában.

A TI továbbra is támogatja az igazságszolgáltatás átlátható működését elősegítő kezdeményezéseket és rendezvényeket. A 2012 márciusában megjelent Nemzeti Integritás Jelentéshez kapcsolódóan 2012. július 3-án a Szegedi Ítélőtáblán „Integritás az igazságszolgáltatás működésében – lehetőségek és utak” címmel rendezett szakmai fórumot, amelynek keretében a jelentés tanulságain túl a TI javaslatait is részletesen ismertette.

A tegnap elfogadott módosítások erősítik az igazságszolgáltatási rendszer jelenleg komolyan megkérdőjelezhető függetlenségét, ugyanakkor további garanciák szükségesek ahhoz, hogy átláthatóan és hatékonyan működő bíróságokról beszélhessünk Magyarországon” – hangsúlyozta Alexa Noémi, a TI ügyvezető igazgatója a szegedi rendezvényen az igazságszolgáltatási törvénymódosítással kapcsolatban.


A teljes állásfoglalás alább letölthető.



  Támogassa Ön is a korrupció elleni küzdelmet
  adója1%-ával. 
Adószámunk: 18192744-1-42

 

 

Címkefelhő

K-Monitor

Továbbra is Vizó az úr…
Ecstasy tablettát kétezer, speedet háromezer forintért árultak a tavaly botrányok kíséretében bezárt Hajógyári-sziget szórakozóhelyein a hét végén....

Csaknem félmilliárd lehet a MÁV kára
Három MÁV-ügylet miatt tett büntetőfeljelentést a Legfőbb Ügyészségen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. A Kehi szerint a kormányváltás előtti, MÁV-vezetők által aláírt szerződések csaknem félmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozhattak a társaságnak....

6,4 milliárdot költöttek két év alatt a frakciók
A 444.hu kikérte és megkapta az országgyűléstől a parlamenti frakciók által 2011-2013 között kötött 1542 darab, 5 millió forint alatti szerződés listáját, melynek érdekességeiről a múlt héten bőven beszámoltak....

Transparency International: Mehet tovább a kampánymutyi
„A kampányfinanszírozásról szóló, országgyűlési képviselők által benyújtott törvényjavaslat alkalmatlan a politikai kampányok finanszírozását jellemző korrupció felszámolására.” – írja tanulmányában a Transparency International....

Jövőre a pártokon is spórolnak
Nemcsak a választások előtti hónapokra, hanem a teljes 2014-es évre is felfüggeszthetik a pártok állami támogatását – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap számításai szerint ez 2–2,5 milliárd forintos spórolást jelentene a jövő évi költségvetésben....

Titkokat szivárogtatnál a kormányról? A Dead Drop neked készült!
Egy átláthatatlan, mély, fekete doboz. Aki ide bedob valamit, az biztos lehet benne, hogy nem marad utána nyom. Se a nevét, se az emailcímét, se az IP-címét, se böngészőjének, se operációs rendszerének adatait nem őrzi meg a rendszer....

Fidesz: A baloldaliak maguk is elismerik, hogy korruptak
A Fidesz szerint a baloldali politikusok, így Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc maguk is elismerik nyilatkozataikban, hogy a baloldal korrupt....

Mutyigyározás miatt perli Vágó Gábort a Közgép
Mikroblogján Vágó Gábor LMP-s képviselő arról írt, mentelmi joga felfüggesztését kérték. Az Index megkeresésére a politikus elmondta, a Közgép Zrt. perli becsületsértés miatt, és ebben az ügyben kérik képviselői mentelmi jogának felfüggesztését....

PM: súlyos hiba van az állami földpályázatban
A Párbeszéd Magyarországért (PM) súlyos pontozási hibát talált az állami földbérleti pályázatokban – jelentette be pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka....

A trafikmutyi igazol: a rendszer képtelen az önkorrekcióra
Amikor a „megbízók” már a törvényeket is a korrupcióhoz igazítják, a rendszer képtelen önkorrekcióra. Ilyenkor kizárólag egy gyors, radikális, összehangoltan végrehajtott és minden területre kiterjedő támadással, úgynevezett Big Banggel lehet felszámolni a korrupciót. Csak nem látszik olyan szereplő, aki képes lenne ezt lemenedzselni. Jancsics Dávid korrupciókutató írása arról, hogy miért nem lehet sikeres Magyarországon az antikorrupció....

Mesterházy: a Fidesz a trafikmutyival intézményesítette a korrupciót
Az MSZP elnöke szerint a "trafikmutyi" azt bizonyítja, hogy a Fidesz intézményesítette a korrupciót Magyarországon. Mesterházy Attila ezt a trafikpályázatok kapcsán mondta pénteken Szekszárdon....

Schmitt: „A becsületem helyre állt”
Schmitt Pál volt államfő csütörtökön közleményben kommentálta annak a jogorvoslati eljárásnak az eredményét, amelyet a plágiumbotránya után, a doktori címének visszavonása miatt indított....

Újságírók, sportolók és celebek a frakciók fizetési listáján
A 444.hu április végén kérte ki az országgyűléstől a frakciók tételes költéseit. Első adatkérésünk után a parlament tisztviselői egyeztetni hívtak, és megállapodtunk, hogy az eredetinél kevesebb adattal is beérjük, hogy ne adjunk teljesíthetetlen feladatot a hivatalnak....

Hol vannak a többiek? Legalább ötvenezren kéne lennünk
Kétszáz-kétszázötvenen gyűltek össze a Trafikkárosultak Egyesülete által szervezett budapesti tüntetésen, ahol a trafikosok új pályázati kiírást követeltek, a kormányt szidták, és elégedetlenkedtek a létszámmal, de legalább a lelkiismeretük tiszta maradt....

Schmitt Pál beletörődött, hogy nem doktor
Törvénytelen és etikailag kifogásolható volt, hogy a Magyar Testnevelési Egyetem doktori címet adott Schmitt Pálnak 1992-ben - ezt állapította meg a jogorvoslati bizottság, amely Schmitt Pál kifogására vizsgálta meg az ügyét. A plágiumbotrány miatt lemondó volt köztársasági elnök a határozatra tekintettel lemondott doktori címéről....

Hírlevél

Név: *
E-mail: *
hírlevél sajtóközlemények