Állásfoglalásaink

A TI figyelemmel kísérte a tisztességes eljárás védelméről szóló 2009. évi CLXIII. törvény megalkotását és több alkalommal is állást foglalt a kérdésben. A jogszabályalkotás, illetve a közérdekű bejelentők helyzetének rendezése érdekében tett kormányzati lépések okán több alkalommal felhívta a figyelmet arra, hogy a bejelentők védelmét csak megfelelő intézményi háttér képes biztosítani.

2010. április 1-jén lépett hatályba a tisztességes eljárás védelméről szóló 2009. évi CLXIII. törvény azzal a céllal, hogy megfelelő védelmet biztosítson a közérdeksértő cselekményekről bejelentést tevő munkavállalók számára. Súlyos probléma azonban, hogy a törvény elfogadásával egyidejűleg végül nem jött létre, illetve nem lett kijelölve az a hivatal, amelynek a bejelentésekkel kapcsolatban el kellene járnia, illetve a bejelentők védelmét biztosítania kellene, így a rendszer jelenleg működésképtelen.

A TI célja továbbra is az, hogy egy olyan működőképes jogszabályi és intézményrendszer álljon fel, amely képes a közérdekű bejelentők védelmét hatékonyan ellátni. Ezt az álláspontját a TI 2011 januárjában újfent hangsúlyozta, amikor is ajánlásaiban felhívta az EU-elnökséget betöltő magyar kormány figyelmét a megfelelő szabályozás fontosságára.

A TI nemzetközi szervezete 2010 novemberében hozta nyilvánosságra közös állásfoglalását a közérdekű bejelentők védelmével kapcsolatban.







Címkefelhő