A poszt-kommunista intézményrendszer nem tudja megállítani a korrupciót a Visegrádi országokban

2012-07-26 13:11:40

A független intézmények feletti túlzott politikai befolyás rendszerszintű korrupciós kockázatokat eredményez a visegrádi országokban – mutattak rá közös tanulmányukban a TI nemzeti tagozatai.  

A ma bemutatott jelentés kiemeli, hogy a demokratikus intézményi keretek és jogi háttér, melyet a visegrádi országok elfogadtak az uniós csatlakozáskor, nem feltétlenül jelentenek garanciát a korrupciós kockázatok ellen. A politikai hatalom vagy figyelmen kívül hagyja, vagy saját érdekeinek megfelelően működteti ezeket az intézményeket.

“A korrupció ellen fellépni hivatott törvények és intézmények a visegrádi országokban kiüresedett díszletek maradnak az átláthatóság és számonkérhetőség iránti valódi elkötelezettség nélkül. A legfontosabb, hogy a magas rangú állami tisztségviselők és politikusok vagyonukról és érdekeltségeikről átlátható módon nyilatkozzanak, a független intézmények felett szűnjön meg a politikai befolyás, és a pártfinanszírozás felett is megfelelő kontroll legyen.” - emelte ki Marschall Miklós a Transparency International helyettes ügyvezető igazgatója.

A Transparency International új tanulmánya, amely a négy ország nemzeti integritás kutatásaira épül, a régió intézményeinek integritását vizsgálja, rámutat számos hasonlóságra és különbségre. Főbb megállapításai közül az alábbiak emelkednek ki:

A pártfinanszírozásban jelenlévő korrupció közös probléma

A párt- és kampányfinanszírozás olyan terület, ahol nem csupán a gyakorlat nem megfelelő, hanem a szabályozás is elégtelen. A pártok gazdálkodása egy olyan régiós szinten megoldásra váró kérdés, ahol befolyásos politikai szereplők sokszor tudatosan akadályozzák az átlátható és számon kérhető finanszírozási struktúrák kialakítását. A pártok általában jóval többet költenek működésükre és kampányaikra, mint a törvény által megengedett összeg.

A médiának és a civil társadalomnak jelentős szerepe lehet a korrupció elleni harcban

A poszt-kommunista visegrádi országokban, ahol a túlzott politikai befolyás szinte minden független állami intézményben valós veszélyforrásként jelentkezik, az állami és politikai intézményi struktúrán kívüli szereplőknek, így a médiának és a civil társadalomnak, kiemelt jelentőségük van a korrupció elleni küzdelemben.

A visegrádi országokban számos olyan esettel találkoztunk, amikor oknyomozó újságírók, hírportálok, bloggerek, helyi társadalmi csoportok fontos szerepet játszottak korrupciós ügyek leleplezésében. Ezért a korrupció elleni harc sikerességéhez ezeknek az intézményeknek a függetlensége elengedhetetlen mind a négy országban.

Az üzleti szektor szembesül a legaggasztóbb korrupciós kockázatokkal Magyarországon és Lengyelországban

Az üzleti szektorban különösen magas korrupciós kockázat jelentkezik Magyarországon és Lengyelországban, bár a szektor gyengeségei eltérő mintázatot mutatnak a két országban. Míg Magyarországon a magánérdekek érvényesülnek a közérdek helyett, Lengyelországban a magánszektor válik az állami érdekek áldozatává. Magyarországon tudatosan kialakított és profi módon menedzselt korrupciós hálózatok, szervezetrendszerek nagy mennyiségű közpénzeket nyernek ki illegálisan a rendszerből. Lengyelországban magas rangú állami tisztviselők hatalmukat felhasználva kenőpénzeket kényszerítenek ki jól működő vállalkozásoktól.

Az ügyészségek működése Csehországban és Szlovákiában is magas korrupciós kockázatokat rejt magában

Az ügyészség Csehországban és Szlovákiában került a fő kockázati tényezők közé. Az intézmény védtelen az erős politikai befolyással szemben, amiért főképp a szigorúan hierarchikus szervezeti keretek, az átláthatóság hiánya és a rendszerváltás óta elmaradt reformok tehetők felelőssé.

A teljes tanulmány alább letölthető.

Dokumentumok



  Támogassa Ön is a korrupció elleni küzdelmet
  adója1%-ával. 
Adószámunk: 18192744-1-42

 

 

Címkefelhő

K-Monitor

Rejtett aknákra terelné vetélytársait a Fidesz
Saját magán is eret vágna a Fidesz az új kampányfinanszírozási törvénnyel, amely 585 millióval kevesebb állami támogatást juttatna a kormányzó pártnak. Ám miután a törvénytervezet továbbra sem garantálja a pénzszerzés és a költés átláthatóságát, az új szabályok is megkerülhetők lesznek. Semmi sem tiltja például, hogy „közeli” civilek, vagy a kormány intézményei kampányoljanak a pártok helyett – közpénzből....

Már nem emlékszik Kóka János
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint közel 300 millió forintos vagyoni hátrány érhette a MÁV-ot egy 2006-ban vonatbeszerzésre megkötött szerződés következtében....

Támadják az Apple adózási technikáit
Az amerikai szenátus az Apple-t támadja, amiért a cég az elmúlt 4 évben összesen 74 milliárd dollár nyeresége után nem fizetett adót különböző adóoptimalizálási technikák révén....

A bíróságra került a Politovszkaja-gyilkosság
Bíróságra került az ismert ellenzéki újságírónő, Anna Politkovszkaja meggyilkolásának ügye, amelyben öt ember ellen emeltek vádat - közölte kedden Vlagyimir Markin, a Szövetségi Nyomozó Bizottság szóvivője....

OffshoreLeaks: A strómanok titokzatos világa
Az offshore cégek árnyékvilágában strómanok ezrei kínálják szolgáltatásaikat csalóknak, diktátoroknak és kémeknek, akik valós kilétüket fedik el a segítségükkel. OffshoreLeaks, harmadik rész....

FBI Budapesten: Tarlósék topnyomozói
Információink szerint egy elit 30 fős biztonsági igazgatóság dolgozik 2010 óta a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt-nél....

"Elkötelezett jobboldalinak kell lenni" – itt a hangfelvétel a trafikmutyiról
Már az ügyészségnél van az a hangfelvétel, amely bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról. A hatóságnak a hét végéig kell döntenie, elindítja-e a nyomozást a trafikmutyi ügyében. A hangfelvételből bemutatunk néhány részletet, az érzékeny személyes adatok nélkül....

Prisztás-ügy: vagy a koronatanú hazudott, vagy rosszul nyomoztak
A kecskeméti maffiaperben 12 évre elítélt, ám annak letöltése előtt szabadult, Portik Tamásra terhelő vallomást tett Radnai László meghallgatásával folytatódott a Prisztás-gyilkosság tárgyalása kedden. Amennyiben a férfi igazat mond, úgy a vádlottak padjáról még hárman hiányoznak, ha nem, akkor az egész eljárás törvényessége megkérdőjeleződik. A megölt Prisztás József lánya szerint őt az apja élettársa, nem pedig Portik Tamás irányításával fosztották meg az örökségétől....

Újságírókra vallott Radnai
A televíziós újságíró Juszt László, illetve Fekete Gy. Attila, a Népszabadság bűnügyi szakírója az a két újságíró, akik szerepelnek a Portik-perben tanúskodó Radnai László vallomásában....

Továbbra is Vizó az úr…
Ecstasy tablettát kétezer, speedet háromezer forintért árultak a tavaly botrányok kíséretében bezárt Hajógyári-sziget szórakozóhelyein a hét végén....

Csaknem félmilliárd lehet a MÁV kára
Három MÁV-ügylet miatt tett büntetőfeljelentést a Legfőbb Ügyészségen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. A Kehi szerint a kormányváltás előtti, MÁV-vezetők által aláírt szerződések csaknem félmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozhattak a társaságnak....

6,4 milliárdot költöttek két év alatt a frakciók
A 444.hu kikérte és megkapta az országgyűléstől a parlamenti frakciók által 2011-2013 között kötött 1542 darab, 5 millió forint alatti szerződés listáját, melynek érdekességeiről a múlt héten bőven beszámoltak....

Ha közalkalmazott vagy, folyamatosan megfigyelhetnek
George Orwell 1984 című regényének felolvasásával tiltakoznak a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályairól szóló törvény ellen az Alktomány nem játék csoport tagjai a Belügyminisztérium épülete előtt....

Milliókat fizetnek ki a sleppnek tanácsokért a frakciók
Az ATV Start vendége M. László Ferenc újságíró, HVG.hu és Ligeti Miklós jogi igazgató, Transparency International Magyarország....

Transparency International: Mehet tovább a kampánymutyi
„A kampányfinanszírozásról szóló, országgyűlési képviselők által benyújtott törvényjavaslat alkalmatlan a politikai kampányok finanszírozását jellemző korrupció felszámolására.” – írja tanulmányában a Transparency International....

Hírlevél

Név: *
E-mail: *
hírlevél sajtóközlemények